Fogpótlás, fogkorona

A hiányzó fogakat ma már esztétikus és egészséges módon lehet helyettesíteni. Sőt a korszerű fogpótlásokkal az eredetihez képest jobb rágófunkciókat és szebb mosolyt tudunk biztosítani a pácienseknek. A BalanceMED3 épületében a fogászat mellett fogtechnika is működik, így a fogpótlások szigorú ellenőrzés mellett, rövid határidővel, összehangolt fogorvos-fogtechnikus munkával készülnek.

A fogpótlás menete

Konzultáció, röntgenfelvétel, kezelési terv, árajánlat, kezelés, próba, végleges rögzítés és kontroll, ezekből áll a fogpótlási kezelés menete, és általában 1 hetet vesz igénybe.

Konzultáció

Fogpótlás céljából konzerváló/ fogpótlástani fogszakorvossal és fogtechnikussal tud konzultálni. A fogszakorvos meghallgatja a panaszait és egyéni igényeit. Alapos vizsgálat, és anamnézist követően elmondja/szemlélteti, milyen fogpótlási eljárások lehetségesek és melyiket javasolja, illetve tájékoztatást ad a lehetséges kezelések menetéről. A konzultáció fontos része, hogy a páciens bátran és bizalommal feltehesse kérdéseit, a vizualizáció révén el tudja képzelni a tervezett kezelés eredményét.

Röntgen felvétel

Pontos diagnózis/kezelési terv felállításához elengedhetetlen a panoráma röntgen felvétel vagy egyes fogakra korlátozódó fogröntgen elkészítése. Implantátum beültetéshez 3D CBCT felvétel készítése javasolt. Mindenképpen fontos felmérni, hogy a meglévő fogak, mennyire terhelhetőek, és mennyire lehet felhasználni a koronákhoz vagy hídhoz. Ezeket a felvételeket a BalanceMED3 Fogászaton azonnal, várakozás nélkül készítjük el Önnek.

Kezelési terv és árajánlat

A fogszakorvos kezelési terve alapján készül el a lehetséges fogpótlásokra vonatkozó árakat tartalmazó árajánlat. Gyakran előfordul, hogy a páciensben még ezután merülnek fel kérdések, ezeket a konzultációt követően is felteheti írásban, vagy telefonon, vagy akár személyesen is megkérdezheti. Amikor a páciens eldönti, hogy melyik kezelési tervet választja a javaslat és az árak függvényében, akkor megrendelését követően elkezdődhet a kezelés.

Kezelés

A kezelés első fázisa a választott fogpótlás típusától függ. Korona/híd esetében a fog(ak) előkészítését (csiszolását) a lenyomatvétel követi. A kezelés első fázisa az ideiglenes korona/híd behelyezésével ér véget. Klinikánkon minden páciens számára készítünk ideiglenes koronát vagy hidat, amíg el nem készül a végleges korona, hogy a páciensnek egyetlen napig se kelljen lecsiszolt fogakkal mutatkoznia.

Próba

Általában 3 munkanap alatt készül el a pótlás első fázisa. A próba alkalmával ellenőrizzük a korona/híd illeszkedését, funkcionális helyzetét. Ezt követően kerül sor a végleges pótlás fogszínének meghatározására, amely szerint a fogtechnikus elkészíti a fogpótlást. Ezt követően a koronát/hidat a helyére rögzítjük többnyire ideiglenes ragasztóval. Így a páciensnek lehetősége van arra, hogy eldöntse, igényel-e még kisebb korrekciót a fogpótlása.

Végleges beragasztás

A fogorvos az ideiglenes beragasztást követően általában 1-2 héten belül véglegesen rögzíti a fogpótlást, tájékoztatja a pácienst a fogpótlásra vonatkozó megfelelő fogápolási technikáról.

Kontroll

Fogpótlást követően félévente javasolt a fogászati ellenőrzés, amikor a fogorvos megvizsgálja a fogazat/ fogpótlás állapotát is. A 6 havonta szükséges fogászati kontroll alapvető feltétele a fogpótlás garanciájának.

Miért fontos a hiányzó fogak pótlása

Nemcsak esztétikai és fogazati, de egyéb egészségügyi, sőt lelki megfontolásból is nagy jelentősége van a hiányzó fogak pótlásának.
A kezeletlen foghiány rontja a rágófunkciót, a harapási technikát és a szájhigénés állapotot, amelyeken keresztül pedig súlyosabb fogászati problémákat, emésztési zavarokat, állkapocsízületi, fej-nyak és vállkörnyéki fájdalmakat okozhat. Mindezeken túl kommunikációs gátlásokat és önbizalomhiányt eredményezhet, amelyek szintén negatív hatással vannak a testi-lelki egyensúlyra. Minél több idő telik így el, annál bonyolultabbá válik a fogpótlás és annál nehezebb helyrehozni a kialakult problémákat. Ezért mielőbb érdemes a foghiányt a legoptimálisabban pótolni. Foghiány következményeiről bővebben…..link a Fog problémák menü „Foghiány mielőbbi pótlása” részhez

Fémmentes cirkon kerámia korona

A cirkon korona néven elterjedt fogpótlás ma a legmodernebb megoldás az élethű fogpótlás készítésére. A BalanceMED3 rendelőben a cirkónium fémmentes fogpótlás előállítása is a helyben lévő praxislaborban történik rövid határidővel..  Bővebben link fogtechnika/Korona/cirkon korona cikkre

Fémmentes BioHPP korona

A legújabb kutatásoknak köszönhetően a fémmentes fogpótlások anyagai között megjelent BioHPP anyag a páciens számára magas komfortérzetet nyújt amellett, hogy biokompatibilis, fémmentes, könnyű és kopásálló...  Bővebben link Fogtechnika/Korona/BioHPP  korona

Prés-kerámia korona

A prés-kerámia korona olyan fogpótlás, mely teljesen fémmentes, így a legmagasabb esztétikai igényeket is kielégíti...  Bővebben link Fogtechnika/Korona/Prés-kerámia korona.A prés-kerámia korona a legmagasabb esztétikai elvárásoknak is megfelel, nagyon hasonló az eredeti foghoz, valamint fémallergiában szenvedő páciensek esetében is alkalmazható.
A prés-kerámia fogpótlás egyetlen hátránya, hogy hajlítószilárdsága nem elegendő nagy fesztávú hidak készítéséhez, ezért ezzel a megoldással szóló korona vagy legfeljebb 3 egymás melletti fogpótlás készíthető.

Fémkerámia korona

A fémkerámia korona a leggyakrabban alkalmazott fogpótlás típus, mely főként annak köszönhető, hogy kevésbé költséges megoldást jelent, mint a teljes kerámia vagy cirkon  koronák.  Bővebben link Fogtechnika/Korona/Fémkerámia korona.

A fémkerámia koronát a köznyelvben porcelán koronának nevezik, holott nem teljesen porcelán. Ez egy vékony fémvázra égetett porcelán fogpótlás, melyből csak a porcelán leplező anyag látszik, ami teljesen befedi a fémet. A leplező anyag színe egy fogszín-kulcs segítségével kerül kiválasztásra, így képes teljes mértékben igazodni az eredeti fogak színéhez.
A fémkerámia fogpótlás igen tartós, ám esztétika tekintetében elmarad a prés-kerámia és a cirkon koronától, mivel a legmegfelelőbb leplező szín kiválasztásával sem mindig képes teljesen élethű utánzatot adni az eredeti fogakhoz képest.
Hidak tekintetében a fémkerámia híd a leginkább elterjedt megoldás, mert erős és tartós felépítmény. Egy fémvázzal rendelkezik, melyre a kerámia leplező anyag kerül ráégetésre.
A cirkon koronák megjelenése előtt a fémkerámia híd volt az egyetlen lehetőség, amikor több egymás melletti foghiányt kellett pótolni. A régebbi teljes kerámia korona anyaga nem volt megfelelő hidak készítésére, mert hajlítószilárdsága nem érte el azt a mértéket, hogy a híd elbírja a megterhelést.
A fémkerámia hídnak a sok előnye mellett megvan az a hátránya is, hogy nem alkalmas teljesen élethű fogpótlás készítésére, valamint a fémallergia néhány páciens esetében problémát jelent.

Implantációs fogpótlások

Egy-egy hiányzó fog teljes értékű pótlása.
Amíg az implantálást nélkülöznünk kellett, addig egy fog pótlásakor a mellette lévő fogakat le kellett csiszolni, mivel az a két fog adta a stabilitást a fogpótlás számára. Ez azt jelentette, hogy egyetlen fog pótlásához két egészséges fogat kellett „feláldozni”, mert más módon nem vált lehetővé a fogpótlás stabil rögzítése. A fogászati implantációval azonban ez gyökeresen megváltozott.
Az elveszített fog helyére egy implantátum kerül, amire rákerülhet a megfelelő korona. Így olyan módon tehető teljessé újra a fogív, hogy egyetlen meglévő egészséges fog sem sérül.

Teljes fogatlanság sikeres kezelése implantációs fogpótlással

A teljes foghiány pótlására régebben kizárólag a rögzítés nélküli kivehető fogpótlás állt rendelkezésre, ami közel sem nyújtotta azt a kényelmes és biztonságos pótlást, amire a páciensek vágytak és nem is volt túl esztétikus.
Teljes foghiány esetében több lehetőség is rendelkezésre áll. A páciens egyéni ízlésétől, illetve igényétől függ, hogy mely megoldást részesíti előnyben.

Kivehető fogsor rögzítése fogbeültetés révén

Ebben az esetben 2-4 fogbeültetés szükséges, ez biztosítja a kivehető fogpótlás stabilitását, teljes rögzítését. Rágás és beszéd szempontjából semmilyen hátrány nem éri a felhasználót. A kivehető fogpótlást csak akkor kell eltávolítani, amikor a protézis alatti rész tisztítása esedékessé válik.
A fogbeültetés révén olyan stabil elhorgonyzást kap a kivehető fogpótlás, hogy az egyáltalán nem fog elmozdulni, lötyögni használat közben. Ez jelentős életminőség javulást okoz a teljes foghiánnyal küzdő páciensek számára.

Rögzített körhíd fogpótlás készítése több fogbeültetés révén

Teljes foghiány esetén is a legtöbb ember, érthető okokból, idegenkedik a kivehető fogpótlás lehetőségétől. Ma már az ő számukra is van ideális megoldás a fogbeültetés technológiájának köszönhetően.
Amennyiben valakinek teljes foghiány a problémája, de nem szeretne kivehető fogpótlást, abban az esetben rögzített körhíd készíthető számára. Ehhez 6 – 8 fog beültetésére van szükség, mely révén tökéletes stabilitás biztosítható a körhíd számára.
A modern technológiának köszönhetően ma már olyan felépítmények készíthetők, melyek lehetővé teszik, hogy teljes foghiány esetén is gyönyörű fogsort kapjon a páciens, mely egyáltalán nem természetellenes, a legnagyobb hasonlóságot mutatja az eredeti fogakhoz.
Mivel a fogbeültetés révén a körhíd teljesen stabil és terhelhető, ezért funkcionálisan is a valódi fogak értékével bír a teljes felépítmény.

FOGSOROK

Hazánkban a kivehető fogpótlás még napjainkban is ellenérzést kelt az emberek többségében, holott a régen készült kivehető fogpótlás típusokhoz képest ma már lényegesen esztétikusabb, kényelmesebb és funkcionálisan jobban működő fogpótlások készíthetők.
A kivehető fogpótlás lehet teljes vagy részleges, és a rögzítés módjában is különbözőek lehetnek, általában a megmaradt fogak száma és elhelyezkedése határozza meg, hogy melyik megoldás lesz a legideálisabb a páciens számára.

Teljes kivehető fogpótlás

Teljes foghiány esetén teljes kivehető fogpótlás válik szükségessé, mely lehet hagyományos, horgonyzás nélküli fogpótlás, ám ennél jóval kényelmesebb lehetőséget biztosít az implantátumra rögzített teljes kivehető fogpótlás.
Az implantátumokra rögzített körhíd lehetőségével ellentétben, a kivehető fogpótláshoz jóval kevesebb implantátumra van szükség, ezért olykor ez jóval takarékosabb és gyorsabb megoldást kínál a páciens számára.
Mindössze 2-4 implantátum beültetése elegendő ahhoz, hogy egy teljes kivehető fogpótlás megfelelően rögzíthető legyen, így azt kizárólag tisztításkor kell kivenni a szájból. Az így készült fogpótlás nagyon stabil, nem lötyög, nem okoz kellemetlenséget a felhasználó számára.

Részleges kivehető fogpótlás

A részleges kivehető fogpótlás elsődleges előnye, hogy bonyolult fogászati, illetve szájsebészeti eljárás nélkül nyújt lehetőséget több egymás mellett lévő hiányzó fog pótlására.
Amikor a meglévő fogak száma és elhelyezkedése nem elegendő rögzített fogpótlás készítésére, akkor a részleges kivehető fogpótlás nyújt megoldást. Színvonalas megoldás a patenttal elhorgonyzott megoldás, ilyen esetben a meglévő fogakra korona kerül és a patent egyik fele ezeken a koronákon van rögzítve, a patent ellendarabja a kivehető fogpótláson található, ezek révén lehet rögzíteni vagy eltávolítani azt.
Ez az apró finommechanikai rögzítő úgy van elhelyezve a fogsor alatt, hogy az egyáltalán nem látszik, így a kivehető fogpótlás stabil, esztétikus és jól használható a páciens számára.

 

Időpont kérés

Üzenet tartalma

Fájl csatolása

Megfelelő idősávok

Szolgáltatások

Kezelés típusa